Ebben a cikkben egy olyan írói hibáról lesz szó, ami az olvasó számára elég feltűnő és zavaró tud lenni; a jó hír azonban az, hogy javítható.
Kötelező disclaimer: olvastam már karakteralkotásról- és
jellemzésről szóló cikkeket, amik említettek ehhez hasonló hibákat,
olyat viszont még nem, ami teljes egészében ezzel a jelenséggel foglalkozott,
és úgy vezette le, ahogy én. Emiatt inkább ne hivatkozz rám a témazáródban,
vagy a szakdolgozatodban=) Ha pedig ismersz olyan szakirodalmat (akár angolul)
ami kivesézte már ezt a témát, linkeld be kommentben, hogy
javíthassam/bővíthessem a cikkemet!
De miről is lesz szó?
A jelenségnek a Google
szerint nincs pontos neve, ezért adtam neki egyet: kontrasztkarakter.
Kontrasztkarakter alatt azt értem, amikor egy történetbe – általában valamilyen lényeges esemény vagy fordulópont alkalmával – belép egy mellékszereplő, akire hatalmas, neonfényű, „ŐT UTÁLNI KELL” feliratú nyilak mutatnak a szélrózsa minden irányából. A kontrasztkarakter azon túl, hogy többnyire értelmezhetetlen, hisztérikus vagy más okból kibírhatatlan magatartást tanúsít, általában egy kartonpapírból kivágott reklámtábla szellemi mélységével rendelkezik. Tényleg SEMMI szerethető nincs benne: a külseje taszító a főszereplő számára, a hangja/ kisugárzása/ szóhasználata/ stb. idegesítő, a viselkedése pedig egyenesen botrányos.
